![]() |
|||||||||||||||||||||
|
Az olvasási készség fejlesztése
|
1.
Általában az olvasási folyamatokról
1.1.
Mi az olvasás
Mielőtt
bármilyen olvasástanítási folyamat elemzésébe kezdenénk,
mindenekelőtt szükség van az olvasás fizikai folyamatának
definiálására. Azonban ez a meghatározás mindenképpen zavaros
vizekre viheti csónakunkat, rögtön a határtudományok ingoványos
területére keveredhetünk. Az olvasástanulás szorosan összefügg a
nyelvelsajátítással, illetve az idegen nyelv tanulásával, és
ezeknek a folyamatoknak az elemzése szorosan összefügg az ember
fiziológiai tevékenységével. Az olvasáskor szükség van
tanulmányozni az agyi folyamatokat, a hallás, a látás fizikai
jellemzőit, az ember pszichikai megnyilvánulásait, és így tovább.
A különböző fizikai és pszichikai folyamatok és a nyelvtanulás,
illetve nyelvelsajátítás közös kapcsolatával az alkalmazott
nyelvészet, és azon belül a pszicholingvisztika és leginkább a
neurolingvisztika foglalkozik, figyelembe véve a biológia
kutatási eredményeit.
Az olvasás
folyamatában első és talán legfontosabb jelenség a szem
mozgásának tulajdonságai. Különböző számítógépes programok, és
egyéb orvosi műszerek segítségével lehetőség van a szemmozgások
rögzítésére, és az így kapott adatok feldolgozására. A kapott
eredmények alapján tudósok azt figyelték meg, hogy a szemünk az
olvasási tevékenység során szakkadikus, azaz gyors ugrálásokkal
pásztázza végig a szöveget. A szó maga a francia saccade,
vitorlasuhogás szóból ered (D. Crystal, 1998, 262.o. ). Az egyes
pásztázások intervallumainak kezdetén és szélén a szem rátapad
az információra, ezt nevezik fixációnak, tulajdonképpen az
információ szempontjából a legfontosabb elemeken fixálódik a
szem. Az intervallum kezdete és vége közti szakaszon gyorsan fut
végig a szem, és az agyunk megpróbálja az esetleges hiányos
információból rekonstruálni az információt. Ez a rekonstrukció a
belső beszéd tulajdonképpen. Ha a belső beszéd sérült (ld.
később az olvasási problémák bemutatásánál), vagy az információ
nem elegendő a rekonstruálásra, akkor a szemünk újból fixálódik
az adott intervallumra. Ezt hívjuk regresszív fixációnak.
Természetesen létezik egy progresszív típusú fixáció is, ez
tulajdonképpen azért alakul ki, mert mikor egy szöveget olvasunk,
agyunk kíváncsi természete miatt, néha előreugrál szemünk, hogy
előre láthassuk, miről fogunk később olvasni.
A fixáció
gyakorisága és időtartama természetesen nyelvenként eltérő. Ha
anyanyelvünkön olvasunk valamit, akkor a belső beszédünk sokkal
fejlettebb, rövidebbek a fixációs időtartamok, kevesebbszer
fixálódik a szemünk, csak a fontos szavakra figyelünk oda,
fejlettebb az agyi rekonstrukciónk, így gyorsabb az olvasás. Ha
azonban idegen nyelven olvasunk, vagy egy más szakmához tartozó
szöveget dolgozunk fel, melyet nem nagyon érthetünk jelenlegi
tudásunk alapján, akkor gyakoribbak a fixációs szünetek, ezek
tovább tarthatnak, kevésbe fejlett az agyi rekonstrukció ebben
az esetben, így az olvasás sebessége, esetleg minősége nem
annyira megfelelő, mint az előző esetben.
A szem hátsó
részén, a retinán találhatók azok az idegsejtek, melyek a fényt
elektromos impulzusokká alakítják át. A retina középső
területét, ahol ezek a sejtek szorosan egymás mellett
találhatók, foveának hívják. Ez a látószögnek körülbelül 2º-át
fedi le, és ez a terület szolgáltatja a legjobb vizuális
részleteket, amilyenekre például a grafikus formák
azonosításához szükség van. Minél távolabb esik egy inger a
foveától, annál nehezebb megkülönböztetnünk. A foveát a
parafoveális terület veszi körül, azt pedig a periféria. Bár
ezek a területek nem annyira vesznek részt az olvasás
folyamatában, mégis jelentősek a szöveg globális megértése során
(D. Crystal, 1998, 262.o. ).
Érdekes módon,
ha a fixációs tevékenységet szeretnénk vizsgálni, más
következtetésekre juthatunk, ha betűket, szótagokat, szavakat
vagy mondatokat esetleg nagyobb szövegrészleteket olvastatunk.
Ha egységnyi mennyiségű betűt olvastatunk, tegyük fel önálló
szavakat, akkor az olvasás tudatosabb lesz, ugyanis van idő az
olvasás mellett a közvetlen memorizálásra, a rövid távú
memóriába való elhelyezésre. Megfigyelhető, hogy pontosabban fel
tudják idézni a kísérleti személyek a szavakat pontosan,
elolvasásuk után, mint mondatokat, vagy szövegrészleteket. A
mondat vagy szöveg esetén, mikor végigolvassuk a feladott
egységet, akkor agyunk rekonstruálja az információt, tehát
„akcióba lép” a belső olvasás technikája, és mikor
visszakérdezzük az információt, akkor a kísérleti személyek
teljesen másképp adják vissza a történetet, hiába ugyanazt az
információmennyiséget olvasták. Ezzel is magyarázható, hogy a
belső rekonstrukció fejlettsége egyénenként változó, és
legfőképpen szelektáló, azaz általában csak a számunkra fontos
információt jegyezzük meg, még ha a szöveg szempontjából talán
nem is az a fontos információ.
Másik érdekes
olvasási kísérlet, melyben részt vehettem, a belső beszéd
fejlettségére irányult. Franciaországban, a francia, mint idegen
nyelv elsajátítása során vettem részt a kísérletben. Célja az
volt, hogy már tanult, vagy az oktató megállapítása szerint,
teljesen ismeretlen szavaknak egy részét megcsonkították.
Először csak a szavak végét, majd pedig a szavak elejét
csonkították meg. Azt figyeltük meg, hogy általában nehezebb
volt a szavak rekonstrukciója, ha a szavak eleje hiányzott. Sőt,
ha a szavak elejének fele vagy több mint fele hiányzott, akkor a
csoport alig tudta rekonstruálni a szavakat. Másik megfigyelés
az volt, hogy minél hosszabb volt egy szó, tapasztalat alapján
könnyebb volt pontosan rekonstruálni, feltéve, ha az olvasott
szó ismert volt a kísérleti személyek körében. Megfigyelhettünk
továbbá egy nagyon érdekes jelenséget. A csoportot a vizsgálat
elején nem tájékoztatta a kísérletvezető a céljáról, azaz nem
tudhattuk, hogy egy kísérletben veszünk részt. Mondatokat
olvastatott velünk, és egyes szavak esetében vagy kihagyott egy
betűt, vagy pedig felcserélt betűket. A csoport csak viszonylag
sok idő eltelte után vette észre a turpisságot. Ez a jelenség
megint az agy rekonstrukciós képességével hozható kapcsolatba,
ugyanis hiába látja a szem a hibát, az agy már nem ezzel
foglalkozik, hacsak nem valami súlyos hibáról van szó, és már a
jó megoldást közvetíti a további információs csatornák irányába,
a kiejtett, hangos olvasás esetében. Talán ezzel magyarázható az
a jelenség is, mikor olvasunk egy jó regényt, és annyira
elmerülünk az érdekes témában, hogy figyelmen kívül hagyjuk az
esetleges sajtóhibákat.
1.2. Az
olvasás fejlettsége
Ha
kisiskolásokat vizsgálunk természetes környezetben, akkor
megfigyelhetjük mennyire nehezére esik egy-két gyereknek jól,
folyamatosan és megfelelő tempóban olvasni. Nemcsak fel kell
olvasniuk az előttük álló szöveget, de megfelelő gyorsasággal
agyuknak rekonstruálni kell az adott információt. Azt is
mondhatnánk, hogy tulajdonképpen ez a két folyamat, az olvasás
és a rekonstrukció egy időben kell végbemenjen, ugyanis, ha nem
tudja az olvasó, hogy mi a lényeges elem a szövegben, akkor nem
tudja megfelelő módon tagolni a szöveget, de honnan tudná, hogy
mi a lényegtelen és lényeges információ, ha agya előtte nem
dekódolta, nem fejtette volna meg a szöveget.
Azt is
megfigyelhetjük kisgyerekek olvastatása közben, hogy fejleszteni
lehet olvasási képességeiket, ha hangosan olvastatjuk velük a
szöveget, azaz az auditív elemek megértése és feldolgozása talán
könnyebb, mint a vizuális elemeké. Ez azzal magyarázható talán,
hogy a hallás és a beszéd már kiskortól kezdve fejlődik az
anyanyelv elsajátítás során, míg az olvasás és írás nem
szerzett, hanem általában az iskolában tanult készségek, tehát
fejlesztésük sokkal több energiát igényel.
Az alábbiakban
két David Crystal (1998, 264.o.) által leírt olvasási modellt
szeretnék bemutatni:
Szemmel
olvasás:
az olvasó elkezdi a szöveget olvasni, az ismert grafológiai
elemeket felismeri, jelentést kapcsol hozzájuk, és ez után
kapcsolja a tulajdonképpeni jelentést a fonetikai elemekhez,
azaz hangosan felolvassa.
Írott nyelv
▼
Vizuális
elemzés
▼
Vizuális szófelismerés
▼
Jelentés
▼
Beszédképzés
▼
Beszélt nyelv
Füllel
olvasás:
az olvasó elkezd olvasni, és a grafikai elemeket rögtön
fonetikai elemekhez kapcsolja, azaz kiejti. A kiejtés során az
akusztikus kód auditív elemekhez kapcsolódik, az egyedi hangok
szavakká állnak össze, és végül a szavak jelentése tudatosul az
olvasóban.
Beszélt
nyelv
Írott nyelv
▼
▼
Akusztikai
elemzés
Vizuális elemzés
▼
▼
Akusztikus
kód ◄ Betűről hangra
váltás ◄ Grafikus kód
▼
Auditív
szófelismerés
▼
Jelentés
Az utóbbi
modell tulajdonképpen az alulról felfelé építkező (bottom up)
modell, mely esetében értelemszerű az a folyamatrészlet, mikor a
grafikus kód automatikusan kapcsolódik a fonetikai, fonológiai
kódokhoz, ez egy természetes folyamat. Azaz az alsóbb szintekről
elindulva építjük fel a magasabb szinteket, a jelentést. A
szöveg pásztázása során nagyon gyors a különböző grafikai elemek
felismerése, és ezt a sebességet talán a kiejtés lassíthatja,
azaz az akusztikai elemek alkalmazása, vagyis az artikuláció.
Így a belső olvasás mindig gyorsabb, mint a hangos olvasás. Az
utóbbi folyamatábra támasztja alá a szóértelmezést az ismeretlen
szavak esetében is. Például a francia enseignement
(tanítás, oktatás) esetében hangosan is megpróbáljuk kiejteni a
szótagokat, fonémakapcsolódásokat, hogy a szót, magát értelmezni
tudjuk. A modell hibája az, hogy ha minden egyes grafikai
elemhez fonetikai elemet kapcsolnánk, akkor nagyon lelassulna az
olvasás sebessége. Az
első folyamatábra is értelmesnek látszik, azonban sokkal több
ellenzője van, mint a füllel való olvasásnak. Ugyanis az egyik
legfontosabb kritika talán az lehet, hogy a különböző kézírások,
talán olvashatatlan firkálások esetében az agyunk legtöbb
esetben felismeri a leírt elemet, azaz hiába vonja el a
figyelmet a vizuális megjelenítés, mégis ki tudjuk olvasni. Ezt
a jelenséget lehetetlen azzal magyarázni, hogy minden egyes
szónak külön grafikai megjelenítése van az agyban, mert
lehetetlen. Nem lehet minden egyes típusú írás agyunkban
eltárolva. Természetesen a szemmel olvasás mellett szólnak azok
az érvek, miszerint ilyen nagy gyorsasággal csak szemmel tudunk
olvasni, ha kiejtünk valamit, akkor rögtön lelassul a sebesség.
Továbbá az angol nyelvben az is problémát okozhat, hogy egyes
szavakat másképp ejtünk ki, mint ahogy le vannak írva. Ilyenkor
a grafikai elemek azonosítása hasznosabb lehet, mint a hallás
utáni értés. Ezt a modellt hívjuk felülről lefele következtető
(top down) modellnek, amikor a látott vizuális elemeket követően
az agy kikeresi a hozzákapcsolódó jelentést, anélkül, hogy
akusztikai elemet is kapcsolna hozzá.
Azonban bármelyik modellt is külön-külön megfigyeljük,
észrevehetjük, hogy izolálva a két modell nem létezhet. A
megoldás tehát egy kompromisszum lehetne, azaz a két
folyamatábra összekapcsolása, ugyanis mindkét magyarázat
előnyökkel és hátrányokkal jár, de külön-külön egyik sem tárja
fel az olvasási folyamatok igazi aspektusait. D. Crystal (1998,
265.o.) a következőképpen oldotta meg a problémát:
Egy egyesített modell
Beszélt
nyelv
Írott nyelv
▼
▼
Akusztikai
elemzés
Vizuális elemzés
▼
▼
▼
Beszélt nyelv
Ennek a modellnek a lényege tulajdonképpen az, hogy észreveszi
azt, hogy az olvasási folyamatok az agyban párhuzamosan folynak
a grafikai és fonetikai elemek kombinációjával. Az olvasó az
ismert szavakat vizuálisan felismeri, elemzi, és jelentést
társít hozzájuk. Ezenkívül az adott szót az olvasó artikulálja
is, és az akusztikus kód beindítja az agyban a felismerési
tevékenységet, így az akusztikus kódhoz is jelentés társul. A
két folyamat egymást segíti, kölcsönösen kiegészíti. Ha
ismeretlen szavakról van szó, akkor az olvasó vizuálisan
nézegeti, vagy akusztikusan is elemezgeti, azaz ez a betűről
hangra váltás lépése. A jelentés és a betűről hangra váltás
lépcsők szintéziséből érünk el a beszédképzéshez, és innen
magához a beszélt nyelvhez. Természetesen állandó visszacsatoló
kapcsolat van az akusztikus és a grafikus kód, továbbá az
auditív és vizuális szófelismerés között, továbbá a beszédképzés
során is állandó visszacsatolást figyelhetünk meg az akusztikus
kód irányába, ezáltal ellenőrizve a megfelelő folyamatokat.
Végső soron az alulról felfele és a felülről lefele modellek
összekapcsolása során a szöveg olvasása esetén, ha valamelyik
folyamat beindul, de nem működhet száz százalékosan, akkor a
másik folyamat aktiválódni kezd, és kiegészíti az előző
tevékenységet.
1.3.
Az olvasás
alaptípusai Az
olvasásnak négy alaptípusát szokás megkülönböztetni: az extenzív
olvasást, az intenzív olvasást, az információ lokalizálását az
olvasás folyamán (scanning) és a lényegi pontok kiválasztását
(skimming).
(Bárdos J., 2000, 139.o.) Az
extenzív olvasással sok szakmabeli az olvasási
tipologizáló folyamatok során mostohán bánik, és nem mindenki
sorolja a tulajdonképpeni olvasási típusokhoz. Ugyanis az
extenzív olvasás tulajdonképpen mindenféle szándék nélküli
olvasást jelent, legfőbb célja a kikapcsolódás, az ellazítás.
Ide sorolhatjuk a regényolvasást, a kikapcsolódásképpen olvasott
versolvasást, stb. Szabályrendszere sem igen van, hogy hogyan
olvassunk, ha extenzíven akarunk olvasni, egyetlen módszertani
segítsége az, hogy: „végy egy könyvet a kezedbe”. Természetesen
azok tudnak így lazításképpen olvasni, akiknek elegendően
fejlett a belső beszédjük, azaz nem kell az időt felesleges
artikulációs tevékenységgel eltölteniük, továbbá ha megfelelő a
nyelvtudásuk, azaz vagy anyanyelvükön olvasnak, vagy egy olyan
idegen nyelven, melyet már elég magas szinten elsajátítottak.
Akkor válhatunk tehát ennek a másik világnak a részévé, melyet a
könyvek történetei szolgáltatnak számunkra, ha megfelelő
gyorsasággal fut szemünk végig a sorokon.
Az
intenzív olvasás tulajdonképpen minden szempontból
szemben áll az előzőleg bemutatott extenzív olvasás típusával.
Általában nem szórakozás a legfőbb célja, hanem a mély és
strukturális elemzés. Ez a típusú olvasás a történelem során a
nyelvtani-fordító módszer legfőbb alapköve volt, és manapság a
fordítás és tolmácsolás során találkozhatunk leginkább ezzel a
típusú olvasással. Módszere a szöveg legkisebb részeire való
bontása, azok boncolgatása, analizálása, magyarázata. A
fordítási folyamatok esetén azért van erre szükség, mert nem
elegendő az egyik nyelvet átültetni szó szerint a másikba, hanem
szükség van a nyelvtani szabályok feltárására, és ezeknek a
kapcsolatoknak a másik nyelvbe való áttételére. Így
találkozhatunk az intenzív olvasás struktúrájával.
Az intenzív olvasás alkalmazása
előfordulhat például idegen nyelvek tanítása során is, a
nyelvórán a különböző grammatikai szabályok elemzése és
elsajátítása során is intenzív olvasást alkalmazunk. Intenzív
olvasási módot igényel továbbá a szövegelemzés (discourse
analysis) vagy a különböző szintaktikai elemzések.
Az olvasástípusok
következő csoportja az információ lokalizálására
szolgál (scanning). Azt hiszem ennek az olvasástípusnak az angol
neve sokkal kifejezőbb. A scanning képek elektronikus
letapogatását, vagy területek radarsugárral való átkutatását
jelenti. Azaz azért van szükség az ilyen technikai eszközökre,
hogy az egyetlen, számunkra fontos információt kiszűrjük. Hogyan
valósítható meg ez az olvasás során? Mik a rendelkezésre álló
technikai eszközök? A világon egyik legfejlettebb természetes
számítógép, az emberi agy, és a szemek állnak rendelkezésre. A
szem hihetetlen sebességgel tudja megtalálni a számunkra fontos
információt, melyet aztán az agyunk értelmez. Természetesen
gyorsabb ez a folyamat, mint a számítógépek működése.
Milyen esetekben van szükségünk
az információ lokalizálására olvasásaink során? Az egyik
leggyakoribb alkalmazása a mindennapi életben figyelhető meg,
mikor telefonkönyvből kikeresünk egy telefonszámot, vasúti
menetrendből a vonatok indulási és érkezési idejét, a
valutaárfolyamok közül kikeressük például a francia frank
árfolyamát, vagy egy virágkatalógusból kifejezetten a
korallvirág kezelési útmutatója érdekel minket, a többi száz
gyönyörű virágot figyelmen kívül hagyva.
Végül az utolsó
olvasási típus, a lényegi pontok kiválasztása
(skimming) maradt. Az Országh László Angol-magyar szótárát
megnézve, több fordítást is ad erre az angol szóra:
„1. lefölöz, leszedi valaminek
a javát
2.
felületesen átfut (olvasmányon) (Országh, 1992, 809.o.).
Sajnálatos módon inkább csak az
első jelentés tekinthető szerintem elfogadhatónak, mely
leginkább érinti ezt az olvasási formát, és éppen a második
jelentés nem erre vonatkozik. A skimming folyamat a
számunkra fontos elemek szétválasztása a lényegtelen elemektől,
azaz az adott szöveg olvasása során az információ javának a
„lefölözése” a cél. Azonban, hogy ezt a tevékenységet
elvégezhessük, nem elegendő felületesen átfutni az olvasmányon,
a felületesség mindig eredménytelen munkához vezet, hogyan
lehetne így kiszűrni a lényeges elemeket, és azokat tovább
rendszerezni?
A lényegi pontok kiválasztása
típusú olvasási technika tulajdonképpen a leghasznosabb az
oktatási intézményekben. Ha megfigyeljük az órákra való
készülést, vagy a vizsgákra való felkészülést, akkor ez a típusú
olvasási technika lenne a legoptimálisabb. Sajnos egyes
esetekben azonban az extenzív típust, vagy esetleg a scanning-
típust alkalmazzák a diákok.
Természetesen a
mindennapi életben mind a négy technikát alkalmazzuk
kisebb-nagyobb gyakorisággal és eredményességgel, és a
legfontosabb az, hogy soha nem izolálva és tudatosan alkalmazzuk
ezeket a technikákat, hanem az esetleges helyzeteknek
megfelelőn, probléma megoldási képességünk fejlettségétől
függően.
1.4. Az olvasás zavarai
Természetesen a
fenti cím, az olvasás zavarai, egy gyűjtőfogalom, mely ugyanúgy
vonatkozhat az olvasás kisebb nagyobb zavaraira, azaz az egyes
olvasási nehézségektől kezdve, egészen a súlyos diszlexiáig.
De tulajdonképpen
mi a különbség a diszlexia és az egyes olvasási nehézségek
között, amikor a diszlexia is egy bizonyos olvasási nehézség? Az
olvasási nehézségek nem kellene annyira ijesztőek legyenek
számunkra, ugyanis minden olvasni tanuló gyerekkel megesik, hogy
problémája adódik az olvasás elsajátítása során. Azonban, ha nem
figyelünk oda a gyerekre, elsiklik figyelmünk a kisebb nagyobb
olvasási nehézségek fölött, akkor akár diszlexia is kialakulhat
ebből az olvasási nehézségből. A diszlexia is gyűjtőfogalomnak
számít: „olyan rendellenességeket takar, amelyek egyébként ép
értelmű, egészséges gyermekeket megakadályoznak abban, hogy a
nyomtatott betűsorokat képesek legyenek értelmezni”. (Gósy,
1999, 257. o.)
A diszlexia
tárgyalásánál két alapvető típust kell megkülönböztetnünk: a
fejlődési, illetve a szerzett diszlexiát. A fejlődési diszlexia
tulajdonképpen az a rendellenesség, mikor amúgy ép
intelligenciájú gyerekek megrekednek egy adott szinten több éves
iskolalátogatás után is, és problémájuk adódik az olvasási, írás
és helyesírási feladatok teljesítése során. Pszichológusok ekkor
megvizsgálják a gyerekeket, és a legtöbb esetben rá kell
jönniük, hogy intelligenciájuk ép, képzési hátterük elfogadható,
illetve megfelelő, és nem tudnak orvosi magyarázatot adni az ép
intelligencia és a nyelvi tevékenységek közti különbségekre.
Sőt, nemcsak, hogy orvosi magyarázattal nem tudnak szolgálni, de
a gyerek kulturális vagy családi háttere sem tud magyarázattal
szolgálni olvasási nehézségeire. A legnagyobb probléma ezeknek a
gyerekeknek az esetében az, hogy ha nem ismerik fel a
pedagógusok a gyerek problémáit, a gyerek annyira elmaradhat
társaitól, tanulási teljesítményük romlása, illetve a motiváció
gyengülése következtében, hogy az iskolai csoportból teljesen
kieshet, és noha nem annyira súlyos betegség a diszlexia, de
elhanyagolása, illetve nem kezelése során súlyos következmények
léphetnek fel. Sajnos nagyon sok értelmezése lehet az ilyen
típusú diszlexiának, miszerint a gyerek alacsony intelligencia
szinttel rendelkezik, vagy ha előzőleg ismert volt a gyerek
eszessége, akkor azt a magyarázatot adják a gyerek rossz
teljesítményére, hogy a tanuló egyszerűen lusta, nem akar
tanulni, azaz motivációs képessége nullát közelít. Sajnos az
utóbbi esetekben élnek a tanárok az ellenőrző füzetekbe való
beírásokkal, melyet jobbik esetben a szülő figyelmeztetésnek
vesz, és elviszi a gyereket pszichológushoz, vagy orvoshoz, de
rosszabbik esetben szidalmazza a „lusta” gyereket, és sajnos nem
segít neki csak azért, mert ő (a szülő) tudatlan és
tapasztalatlan ezzel a betegséggel, rendellenességgel szemben.
Következménye végül is az lesz, hogy a gyerek begubózik,
lassabban reagál majd a külvilág ingereire, vagy ellenkező
esetben agresszívvé válik, és ennek következtében nehezen tud
majd alkalmazkodni a társadalmi környezethez, az ugyanis
kivetheti a gyereket.
Szerencsére
manapság már nem ennyire negatív és ijesztő a helyzet, a
diszlexiás gyerekek részére szűréseket végeznek az iskolákban
nagy rendszerességgel, és speciális kezelést biztosítanak
számukra, akár az iskolák támogatásával. Ezen szűrések, illetve
kezelések révén egyrészt minimalizálni lehet a diszlexiával
rendelkező gyermekek számát, másrészt, ha már ilyen gondokkal
küszködik egy gyerek, hatékonyan és gyorsan lehet segíteni
rajta.
Teljesen más
problémával állunk azonban szemben, ha a szerzett diszlexiáról
beszélünk, azaz egy addig önmagát egészségesnek tartó ember,
valamilyen esemény, agyi sérülés következtében diszlexiássá
válik. Tehát annyiban különbözik a szerzett diszlexia az
előzőleg bemutatott fejlődési diszlexiától, hogy míg az utóbbi
esetben nem mutatható ki agysérülés, és általában gyerekeknél
fordul elő, addig az első esetben mindig agyi sérülések
következtében alakul ki olyan egyéneknél, akik előtte nem
rendelkeztek olvasási nehézségekkel.
A szerzett
diszlexia típusait különböző csoportokba rendezhetjük. Az első
típus a fonológiai diszlexia. (Crystal, 1998, 345. o.) Ez a
típus arra a problémára vonatkozik, mikor az olvasó már előzőleg
ismert szavakat jól ki tud olvasni, illetve értelmezni, azonban
ismeretlen szavak felolvasására képtelen, és esetenként ezeket
átalakítja ismert szóalakokká. A második típus a mély diszlexia.
(Crystal, 1998, 345. o.) A mély diszlexiás betegek hasonló módon
a fonológiai diszlexiás betegekéhez, követnek el hangképzési,
hangösszerakási hibákat, azaz ők sem tudják az ismeretlen
szavakat kiolvasni, de itt már komplikáltabb a probléma is.
Ugyanis ők már jelentéstani hibákat is követnek el, azaz
felcserélnek bizonyos betűsorokat, és ezáltal más jelentésű
szavakat hoznak létre, illetve olvasnak fel. Például az
asztal szót a szék szóval helyettesíthetik, ugyanis
ez a két kifejezés ugyanabban a szemantikai mezőben található,
és észre sem veszik a cserét. Vagy a virágcsokor
kifejezést felcserélhetik rózsacsokor kifejezésre.
Ugyanis a rózsa és a virág hiponimikus szemantikai
kapcsolatban állnak egymással, rokonítható szavak, tehát a beteg
gondolatában felcserélhetők. Vagy egy másik tévesztés lehet a
hagyma helyett a hangya, vagy hagyna szavak
olvasása. A harmadik típus a felszíni diszlexia. (Crystal, 1998,
345. o.) A felszíni diszlexiával rendelkező betegek esetében a
globális olvasási és értési készség sérült, ezáltal olvasási
tevékenységük egészen leredukálódik a hangok összerakásává, azaz
az olvasási tempó nagyon lassúvá válik. Így az olyan szavakat,
melyeket teljesen másképp kell kiejteni, mintha csak a hangokat
összeraknánk, nagyon nehéz ezeknek a pácienseknek kiejteni.
Vegyük például az angol cough (köhögés, köhög) szót.
Helyesen [kכf]-nak
kell ejteni, azonban, ha a páciens megpróbálja betűzni a szót,
természetes, hogy elrontja kiejtését.
Természetesen a
fent bemutatott három diszlexia típus csak az alaptípusai
lehetnek a diszlexiának, azonban számos más diszlexia
megjelenési formára is felfigyeltek pszichológusok, kutatók.
Egyik közülük a vizuális diszlexia (Crystal, 1998, 345. o.),
mely esetben a szem az olvasás közben összevon szavakat, és új
szavakat képez az agyunk az eredetiek helyett. Ilyen diszlexia
példája lehet mikor a papíron lévő takar és vakar
szavakból a beteg az akar szót látja, vagy a terem
és vér szavakból a verem szót olvassa ki.
A fenti példák a
diszlexia típusok tiszta formáit igyekezett bemutatni, azonban a
való életben nem ennyire egyszerű és tiszta a helyzetünk. Sajnos
a diszlexiás betegek esetében általában többféle diszlexia
keveredik egymással, és a súlyosabb esetekben még az összes
típus is együtt megtalálható. Végül is szeretném összefoglalni a
fejlődési diszlexiás betegségekre általánosan jellemző
viselkedésformákat:
1.
Elemek, melyek nem mutatnak rendellenességet a beteg
esetében:
● látás nem sérült
● hallás nem sérült
● szociális környezete
megfelelő
● intelligenciaszintje,
műveltsége korához képest megfelelő
● nem hiányzott az iskolából
hosszabb ideig
● nincs agyi sérülése
● oktatása megfelelő módon
történik
2.
Tényezők, melyek a diszlexiára utalnak, utalhatnak:
● az életkornak nem megfelelő
olvasási esetleg írási mód
● betűzési hibák, szótagok,
betűk felcseréléséből adódóan szótévesztések
● ábécé betűinek nehézkes
felsorolása, sorba rendezése
● hasonló sorba rendezési
problémák egymáshoz kapcsolódó fogalmak esetében: hónapok nevei,
hét napjai, rokonsági fogalmak
● memória gyengesége, leginkább
a rövid távú memóriával vannak problémák
● olvasási problémák
következtében beszédkészségi problémák, akadozó kiejtés
● problémák következtében
pszichikai lemaradás a csoporthoz képest
● visszahúzódó személyiség
● esetleges agresszivitás
Természetesen a fent összefoglaltak leginkább gyerekekre
vonatkozott, de mi a helyzet a felnőttekkel? A felnőttek
esetében majdnem csak szerzett diszlexiáról beszélhetünk,
ugyanis felnőttkorára a legtöbb diszlexiás kinövi a fejlődési
diszlexiát, természetesen megfelelő kezeléseknek köszönhetően,
és csak valamilyen agyi sérülés következtében alakulhat ki nála
diszlexia. De a fent bemutatott elemeket (melyek nem mutatnak
rendellenességet a beteg esetében) leszámítva tulajdonképpen a
szerzett diszlexia megegyező jellemzőket mutathat a fejlődési
diszlexiával, csak hát felnőtt korban, vagy már fejlett gyermek,
tinédzser esetében. Ezt az aspektust azonban még a tudománynak
be kell bizonyítani, de jelentős lépések születtek ez irányba.
2.
Az olvasás tanításának legfőbb technikái
Az
olvasás tanításával kapcsolatosan rengeteg különböző
álláspontot, technikát különböztetünk meg, és nagyon kevés
esetben vannak egy véleményen a kutatók, ugyanis többféle
szempontból vizsgálhatjuk az olvasástanítást is. Az olvasási
folyamat, ahogy az előző fejezetekben bemutattuk, két fő
szakaszból, a dekódolásból és az értelmezésből áll. Sok
szaktekintély véleménye szerint a hangsúlyt a dekódolási
folyamatra kell fektetni. Mások szerint meg az értelmezési
szakasz sokkal jelentősebb az olvasás tanítás során. Azonban
leginkább az olvasási nehézségek bemutatása során jöhetünk rá
arra a tényre, hogy megint az arany középút a jó, mert a
diszlexiás betegnél, ha valamilyen tevékenység sérült csak, azaz
nem annyira előrehaladott a sérülés, akkor is a teljes, a
globális olvasási tevékenység sérülhet. Tehát a dekódolás és
értelmezési szakasz egyaránt, sőt együtt fontos az olvasási
tevékenység során.
Ha
a jelenlegi magyarországi helyzetet megfigyeljük, akkor többféle
olvasástanítási módszert fedezhetünk fel, melyeket az iskolákban
használnak, elsősorban a diákok igényeinek kielégítése céljából.
Tulajdonképpen ezek a módszerek három fő csoportba oszthatók: a
szintetikus módszerek, a globális módszerek és a kombinált
módszerek csoportjába. Az
olvasás szintetikus módja jelenti a szavak szótagokra
vagy betűkre való bontását, majd későbbi összerakását. Ha
megfigyeljük, akkor észrevehetjük, hogy ez a módszer a
dekódolási folyamatoknak kedvez leginkább az olvasás során,
ugyanis a gyerekek a hangok, majd a szótagok összekapcsolása
során, azaz a betűző vagy szótagoló olvasás során jutnak el a
folyamatos olvasásig. Tehát ezt a módszert egy alulról fölfele
(bottom – up approach) építkező megközelítésnek tekinthetjük.
Tulajdonképpen ebbe a csoportba sorolhatjuk a silabizáló
módszert, a hangoztató módszert, írva olvastató módszert vagy a
fonomimikai módszert. (Crystal, 1998, 316.o.) A silabizáló
módszert leginkább az ábécé betűinek kiolvasásához
hasonlítjuk. Azaz önálló hangokká bontjuk a szavakat, és azokat
kisilabizáljuk, nevükön kiejtjük: c = cé, g = gé, stb. A
hangoztató módszer esetében végül is hasonló dolog történik,
mint a silabizálás esetében, csak itt nem a hangok neveit ejtjük
ki (b = bé), hanem a már kiejtett neves hangokat
összekapcsoljuk, azaz hangokat rendelünk betűkhöz, majd ezeket
egy folyamatos láncba rendezzük: a + el + em + a = alma. Az
írva olvastató módszer is jelentősen fejlesztheti az
olvasási készségeket, ugyanis a fizikai gyakorlás, azaz a
leírás, majd az ehhez kapcsolódó vizuális kép, azaz a gyerek
látja a saját maga által leírtakat, majd a látott elemek
kiolvasása, fejleszti olvasni tudását. Végül pedig a negyedik
típus a fonomimikai módszer, egy kicsit elvontabban
kapcsolódok az olvasási folyamatokhoz, de mégis közvetett módon
segítheti a gyerekek olvasni tanulását. Ugyanis a módszer
lényege az, hogy önálló hangokat ejtenek ki a gyerekek, majd
ezekhez a hangokhoz mimikai jeleket, kézjeleket, testtartási
jeleket kapcsolnak a jobb memorizálás érdekében.
Azt kérdezhetnénk, hogy miért jó ez a típusú technika, a
szintetikus olvasástanítási módszer. Előnyei közé azokat a
tényezőket sorolhatnánk, miszerint elősegíti a szép kiejtés
kialakulását, mely főleg egy idegen nyelv tanítása során
elengedhetetlen. Továbbá kifejleszti a tiszta fonémahallást,
mely szintén a szép és jó kiejtés illetve szóképzés
elengedhetetlen eleme. Továbbá ha az egyes hangokat jól ki
tudjuk ejteni, és ezeknek a kapcsolódási pontjait is jól kiejti
a diák, akkor ezáltal fejlődik a helyesírási képessége, a szavak
megfelelő tagolásának tudása. Végül pedig bármely ismeretlen
szöveget képes lesz a diák elolvasni a sok gyakorlás
következtében. Természetesen hátrányai is vannak ennek a
módszernek. Első és legjelentősebb őt érő kritika az, hogy
túlságosan aprólékos, ezáltal hosszadalmas. A figyelem inkább a
dekódolási folyamatokra terelődik, ezáltal az értelmezési
folyamatra, azaz a szöveg globális megértésének lehetőségére nem
fordít akkora figyelmet sem a pedagógus sem pedig a diák. Egy
idő után demotiválhatja a gyereket ez az aprólékos olvasási
technika, és sajnos elvesztheti érdeklődését az olvasás iránt.
Talán a szintetikus módszert ért kritikák miatt is alakíthatták
ki a másik olvastatási módszert, a globális olvasástanulást. A
globális módszer alaptulajdonsága az, hogy teljes
szóképek olvasását tanítja meg az egyes betűk helyett, és később
a szóképekből bontja ki az egyes betűket, szavakat. Másképpen
ezt a módszert szóképes olvasásnak (whole-word reading) is
nevezhetjük. Mivel az angolszász területekről ered, sokak
szerint nem alkalmazható Magyarországon, mert nem a magyar nyelv
sajátosságaira épül, ugyanúgy, mint a szótagoló olvasás pedig az
angol nyelv sajátosságaival nem egyeztethető össze. A szóképes
olvasás esetében a megtanulás, memorizálás morfématikus
egységeken alapszik. Ez alatt azt értem, hogy
megkülönböztethetők a szabad és a kötött morfémák, és az
olvasási megfigyelés folyamata során segíti ezt a folyamatot a
morfémák két csoportba való rendezése. A folyamatot továbbá
segíti a szófajok beazonosítása is, azaz az igéket egy
csoportba, a főneveket egy másik csoportba, stb. rendezik a
gyerekek. Az olvasást továbbá még segíthetik a különböző képek,
figurák alkalmazása.
Természetesen a globális módszernek megvannak az előnyei, de sok
kritikai is érte, főleg magyar szemszögből. Előnyei közé
tartozhat az a tény, hogy a gyerekek hihetetlen gyorsasággal
megtanulnak olvasni, és az olvasottakat megérteni, feldolgozni.
A besorolások következtében megtanulják megkülönböztetni a
különböző grammatikai kategóriákat, kötött és szabad morfémákat,
a szófajokat, stb. És nemcsak megkülönböztetni tudják, de később
hihetetlen gyorsasággal fel is ismerik őket. Továbbá a gyors
sikerek jelentős motivációs tényezőkkel járnak, melyek
elengedhetetlenek a tanulás során, főleg egy kisgyerek esetében
a sikerélmény az egyik legfontosabb elem az iskolai tanulás
során. A
globális módszer hátrányának tekinthetjük azt a tényt, hogy
annak ellenére, hogy az értelmezés az egyik legfontosabb eleme
ennek az olvasási típusnak, egy idő után a gyerekek a gyakran
ismétlődő szavakat már csak automatikusan olvassák ki, tehát nem
figyelnek oda a jelentésére, tehát még háttérbe is szorulhat, a
gyors és jó olvasás érdekében. Továbbá ez a módszer a hangos
olvasás során nem fordít igazán nagy figyelmet a fonémák
megfelelő ejtésére, azaz a szép és jó kiejtés háttérbe
szorulhat. Vagyis egy idegen nyelv tanulása közben nem járhat
előnnyel egy ilyen szintű automatizáltság, mely a kiejtés és a
jelentés, értelmezés rovására mehet. Végül pedig a lassúbb
felfogású gyerekek számára túl gyors lesz ez az olvasási
folyamat, nem lesznek képesek követni a tempót, elmaradhatnak
osztálytársaiktól olvasási tevékenységük fejlettségében. Mi
lehet tehát a megoldás, amely mindenki számára jó lenne? Tudjuk,
hogy mindenki számára egy ideális helyzet sajnos nem alakítható
ki, azonban egy középutas módszer ismét, a kombinált módszer
javíthat a problémákon. Horváth György szavaival élve a válasz
egy „szóképes előprogrammal dolgozó hangoztató, elemző,
összetevő módszer” lehetne a kérdéseinkre. (1998, 89.o.)
Láthatjuk tehát, hogy a kombinált módszer esetében a
szintetikus és a globális módszerek kombinációjáról van szó,
azaz igyekszünk mindkét módszer pozitív sajátosságait ötvözni
egy módszerként. Mit értünk „szóképes előprogrammal dolgozó”
technikán? A szóképes program tulajdonképpen a globális módszert
jelenti, és az előzőekben bemutatott módon tulajdonképpen
felvezeti a szintetikus módszert, mely a hangoztatáson,
elemzésen, összetevésen alapul esetünkben. Azaz figyelmet
fordítunk az egyes elemek produkciójára, a szép és jó
artikulációra, de nem esik csorba a globális megértésen sem,
odafigyelünk a jelentés globális rekonstrukciójára is egyben. A
harmadik módszer előnye tulajdonképpen az lehet, hogy minden
olvasótípus nehézségein segíthet. Azok a gyerekek, akik jól
értelmeznek szövegeket, de nem tudnak tisztán, érthetően
artikulálni, számukra segítséget nyújthat a program szintetikus
oldala. De nemcsak egyoldalúan arra van a hangsúly fektetve,
azaz nem fejlődik vissza a globális értési képességük sem.
Természetesen ez a másik oldalra is érvényes. Azaz a program
legfőbb célja a szegény egyoldalúság megszüntetése, és kompakt
olvasási módszer létrehozása, melyben a legtöbb figyelmet mégis
a gyerekekre fordítjuk.
3.
Olvasástanítási gyakorlatok az idegen nyelv tanítása során Az
1.3 fejezetben már bemutattam az olvasás alaptípusait, és az
olvasástanítási gyakorlatokat is ez alapján a felosztás alapján
szeretném bemutatni. Tulajdonképpen miket és miért olvasunk? Mit
használhatunk fel az olvasástanítás során az osztályteremben?
Mennyire fontos az autentikus szövegek használata? Egyáltalán
hol kezdjük el az egész folyamatot? Ezek és ehhez hasonló
kérdések kevereghetnek a fejünkben, mikor ezt a komplex
folyamatot, az olvasást szeretnénk ha mások is jól
elsajátítanánk tőlünk, vagy a mi segítségünkkel. Az
első kérdésre válaszként a következő szövegtípusokat szeretném
felsorolni, melyeket később autentikus szövegekként is
felhasználhatunk az osztályteremben (F. Grellet, 1991, 3.o.):
● regények, novellák, mesék és egyéb más
irodalmi történetek (naplók, anekdoták, életrajzok,
önéletrajzok)
● színdarabok
● versek, gyermekversek
● levelek, képeslapok,
táviratok, jegyzetek
● újságok és magazinok (címek,
cikkek, szerkesztői cikkek, levelek a szerkesztőhöz, hirdetések,
időjárás jelentések, rádió, televízió és színház műsorok
● specifikus hirdetések,
jelentések, esszék, üzleti levelek, röpiratok (politikai és
egyéb)
● receptek
● kézikönyvek, szövegkönyvek,
útikönyvek
● hirdetések, utazási
hirdetések, katalógusok
● szójátékok, játékszabályok
● használati utasítások,
figyelmeztetések, poszterek, útjelző táblák, formanyomtatványok,
étel-, itallapok, árlisták, jegyek
● graffitik
● karikatúrák, képregények,
térképek magyarázó szövegei
● statisztikák, diagramok,
határidő táblázatok, menetrendek, térképek
● telefonkönyvek, szótárak,
kifejezések szótára.
A miért olvasás kérdésére többféle
válasz adható, azonban a két legfontosabb talán: a szórakozásból
való olvasás, illetve az információ szerzés céljából történő
olvasás. Természetesen ezt a listát lehet bővíteni a tanulás
céljából történő olvasással is, de az tulajdonképpen
visszavezethető a két előző típusra. Egy másik rangsorolási mód
az 1.3 fejezetben leírtak: az extenzív, intenzív, információ
lokalizálása (scanning), és a lényegi pontok kiválasztása
(skimming) típusú olvasási módok is visszavezethetők a két
alapvető célra, csak kicsit bővebben fejtik ki az olvasás
technikáit. Nézzük tehát ezt a részletesebb rangsorolást a
tanítási gyakorlatok bemutatása során. Az
extenzív olvasási technikát például az angol
irodalom tanítása során lehet leginkább fejleszteni, angol
nyelvszakosok esetében. A tanítás során angol nyelvű irodalmi
könyveket olvastathatunk diákjainkkal, és azokat később számon
kérjük. Ennek a technikának a fejlesztése során legalább 20-25
idegen nyelvű könyv elolvasása szükséges. Természetesen ennél az
olvasástechnikánál talán legfontosabb az olvasás sebessége. Azok
a diákok, akik túlságosan lassan olvasnak, demotiválódhatnak,
látván a többiek képességeit.
Nem érti meg
Nem olvas
sokat
A
gyengén olvasók ördögi köre (C. Nuttall, 1982, 167.o) Ha
a fenti ördögi kört megnézzük, megfigyelhetjük, hogy
tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy hol lépünk be a körbe,
végül minden esetben, ha a kört körbejárjuk, a végső eredmény
ugyanaz lesz. Hogyan tudjuk tehát a sebességet fejleszteni? Az
olvasási sebesség fejlesztésének leghatékonyabb módja az, mikor
a kiadott könyvből kijelölünk egy egységet, mondjuk egy
fejezetet, és arra kérjük a diákot, hogy önállóan ossza be
idejét, és olvasási tempóját is önállóan határozza meg. Majd ezt
az időegységet egy táblázatba írjuk, ahová felvezetjük az egész
csoport adatait. Megnézzük tehát, hogy egy diák, az adott
szövegegységet mennyi idő alatt olvassa el, majd ebből
kiszámítjuk az olvasási sebességet, azaz hány szót olvas el
percenként. Ezeket az adatokat is felvisszük a táblázatba. Végül
pedig tájékoztatjuk a csoportot eredményeinkről. Gondolom néhány
hallgató megijed eredményei láttán, mások pedig megörülnek. A
lényeg az, hogy nem szabad megengedni azt, hogy egyes
hallgatókon eluralkodjék az elkeseredés. Ezért érdemes ezeket a
vizsgálatokat olyan csoportokban végezni, ahol már összeszoktak
valamilyen szinten a csoporttagok. Az óra végén adjuk ki a
hallgatóknak a feladatot, mely alapján egész héten gyakorolják
azt a szöveget, fejlesztve az olvasási sebességet, természetesen
úgy, hogy az ne menjen az artikuláció kárára. Továbbá adjunk ki
újabb szövegeket, melyeken otthon gyakorolhatnak. Figyeljünk oda
arra, hogy a szövegek könnyebbek is és nehezebbek is legyenek,
legyen irodalmi, köznyelvi, technikai szöveg is köztük. Egy hét
múlva végezzük el a kísérletet az eredeti szövegen, és egy
teljesen új csak akkor látott szövegen. Ha a vizsgálati
eredményeket megint táblázatban ábrázoljuk, és azt az előző heti
táblázattal összehasonlítjuk, nemcsak az első szöveg
olvashatósági sebessége nőtt meg önmagához képest, hanem az első
idegen szöveg és a következő héten kiadott második idegen szöveg
elolvasási sebességei közt is adódtak különbségek, és legtöbb
esetben az eredmény pozitív irányba tolódott.
Végül tehát nézzük meg a jól olvasók varázslatos körét (C.
Nuttall, 1982, 168.o)
Szeret olvasni
Jobban
megérti
Tapasztalat útján tehát jónak és eredményesnek tekinthető a
kísérlet, azonban mint minden vizsgálatnak, ennek is lehetnek
hátrányos oldalai. A módszer hátránya talán az lehet, hogy ha
köteleztetően olvastatunk, nem biztos, hogy ugyanazt a hatást
érjük el, mintha a diák kedvtelésből olvasná el ugyanazt a
könyvet, mert a kedvtelésből való olvasás talán egyik
legfontosabb élményétől fosztjuk meg a diákot. Nem indulnak be
ugyanis az asszociációs agyi tevékenységek olyan szabadon a
kötelező olvasás során, agyunk ugyanis nem tud olyan
felszabadultan szárnyalni a szöveg sorai és a gondolataink
között. Másrészt pedig extenzíven olvashat egy irodalmi könyvet
egy diák, azonban a gondolatai mélyén ott bujkál a gondolat,
hogy ez a könyv majd a vizsgára is kelleni fog, tehát olvasása
közben egyben a vizsgára is készül tudatosan vagy éppen nem
tudatosan, és így átalakulhat az extenzív típusú olvasás
skimming típusúvá. Az
intenzív típusú olvasás fejlesztését leggyakrabban
nyelvtani szövegelemző gyakorlatok segítségével, fordítási –
tolmácsolási gyakorlatok segítségével, fonetikai gyakorlatok
segítségével, memoriter gyakorlatok számonkérésével lehet
elérni. Ahogy a fenti feladatok mutatják, e technika fejlesztése
során, első és legfontosabb feladatunk a pontosság betartása a
szöveg egészét tekintve. Azaz feladatunk az, hogy ellenőrizzük
diákjainkat, hogy mennyire olvasnak pontosan, ugyanis ez az a
pont, melyet nehéznek találhatnak diákjaink. Sokkal egyszerűbb
lehet a legfőbb gondolatot elolvasni, és ezáltal megérteni a
szöveg lényegét, mint odafigyelve a teljes szöveget pontosan
végigolvasni. Hajlamosak vagyunk tehát nem odafigyelni a
részletekre, és ezáltal a szöveg pontos megértése is akadozhat,
a jelentés, melyet a szöveg közvetít számunkra, sérülve érkezhet
tudatunkig. Tehát a legfontosabb a szöveg megfelelő tálalása
diákjainknak, azaz a szöveg előzetes átgondolása, feldolgozása.
Egy feldolgozási mód lehet a következő váz felállítása:
1.
A szöveg olvasásának célja (ezáltal meghatározzuk
célkitűzésünket, olvasási technikánkat, elvárásainkat az olvasás
során)
2.
A szöveg bemutatása néhány szóval
3.
A teljes szöveg átfutása, azaz egy előzetes információ
lokalizálási (scanning) és egy lényegi pontok kiválasztási
(skimming) elolvasási módja a szövegnek, így a lényegi pontokat
megértheti a diák, a csoportunk
4.
A szöveg egységekre bontása, majd azok feldolgozása,
természetesen minden egyes szekció feldolgozását segíthetjük a
kulcsszavak meghatározásával, azok szövegbeli kapcsolódásának
meghatározásával, a szövegegységek csöndben való elolvasásával,
esetleges kérdések megadásával
5.
Miután diákjaink minden egyes egységet feldolgoztak,
akkor a csoport létszámának megfelelően kijelölhetünk
kisebb-nagyobb csoportokat, és minden egyes csoportnak kiadunk
egy szövegbeli egységet a feldolgozásra. Így lehetőség adódik
diákjaink számára az egyéni gondok, vélemények megbeszélésére,
természetesen, ha angol nyelvű óráról van szó, akkor még a
nyelvet is gyakorolják a diszkusszió során
6.
Végül pedig az egyes alcsoportok beszámolnak az egész
csoportnak, és a még vitatott kérdéseket a tanárral is, illetve
közösen is megbeszélik. Ha szükség van rá, akkor további
feladatokat is kiadhatunk házi feladat gyanánt, a szöveg jobb
megértése, illetve feldolgozása céljából. Ilyen lehet például a
témához kapcsolódóan egy esszé megírása, melyben a diák önálló
gondolatait is kifejtheti ezáltal.
Ezzel a feladattal talán
elkerülhetjük az extenzív olvasási technikai hátrányait, amikor
a nyelvtanuló annyira koncentrál a szöveg aprólékos
feldolgozására, hogy figyelmen kívül hagyhatja a szöveg globális
jelentését, elveszhet a részletekben. Ugyanis ez a feladat nem
ad módot arra, hogy a diák a globális szövegjelentéssel ne
törődjön, sőt a szöveg feldolgozása során a megértés
szempontjából erre is ugyanúgy szüksége van, mint a részletek
elemzésére.
A harmadik olvasási technika az
információ lokalizálása (scanning). Ez a típusú
olvasási technika tanítása különösen hasznos lehet az adott
országban való tartózkodás esetében, ahol a nyelvet a mindennapi
életben alkalmazzák. Az olvasás gyakoroltatása történhet a
szövegben elrejtett egyes információk kikeresésével, a
kikeresést segítő kérdésekkel. Ezek a kérdések eldöntendők vagy
kiegészítendők lehetnek, természetesen a könnyebbik eset az
eldöntendő kérdések csoportja. Tehát a kérdésekkel a feladat
nehézségi fokát is befolyásolhatjuk. További feladattípusok
lehetnék még a szövegértési feladatok, mikor a kérdés egy
bizonyos információra irányulhat, az adatok kikeresése a
szövegből, információs táblák alkalmazása és a szövegre
vonatkozóan a megfelelő kiválasztása. Vonatmenetrendek
alkalmazása során meghatározhatunk egy időintervallumot, és egy
terv felállítását kérhetjük a diáktól.
A szkennelési technikák
tanítása során a legfőbb célunk az lehet, hogy diákjainkat
megtanítjuk arra, hogy szemük gyorsan átfusson a szövegen,
legyen az anyanyelvi vagy idegen nyelvi szöveg, és a keresett
információt lokalizálja a szövegben. Annak érdekében, hogy a
keresett információt lokalizálni tudjuk, nem szükséges a teljes
szöveg részletes elolvasása. Amire szükség van az, hogy
megtaláljuk azt a szövegegységet, melyben az információ
rejtőzik, majd azt a szövegegységet, paragrafust nagyobb
odafigyeléssel elolvassuk. A következő feladat talán
érzékeltetheti a szkennelési technika gyakoroltatási módját:
„…A Balaton vízterületei, a
nádasok, a tókörnyezet berkei, rétjei bőséges élelemmel látták
el gyűjtögető, vadászó, halászó elődeinket. A gazdagon tagolt
felszín elfogadható életteret adott számukra. …A rómaiak a tavat
lacus Pelsonak hívták. Hogy lett ebből Balaton? Más szóból lett.
A IX. században Pribina szláv fejedelem a Balaton nyugati végén
Zalaváron telepedett le, népe illette lakóhelyét ’blatne’
(mocsaras, sáros) vagy ’blato’ (mocsár) szóval. Ettől kezdve a
tó, mint Bolotin, Bolatin, Balathon változatokkal fordul elő a
hivatalos iratokban. A honfoglaló magyarok a X. században vették
birtokukba a Dunántúlt. A Balaton-felvidék középső részét Kál
horka törzse népesítette be. Kál a hét vezér egyikének,
Bulcsúnak volt az apja. Első írásos nyelvi emlékünkben, az
1055-ben íródott Tihanyi alapítólevélben is előfordulnak a
Bolatin, a Tichon (Tihany) és a Fuk (Fok) nevek. A Balaton első
térképszerű ábrázolása 1339-ben csupán egy kis fekete folt, majd
ezt követően 1507-ben jelenik meg egy ismeretlen szerző térképén
nagyobb felületként.” (A Balaton Könyve, 38-39.o.)
Tehát a fenti szöveget
felhasználva a következő kérdésekkel segíthetjük diákjaink
munkáját a szkennelési technika fejlesztése során:
● A történelem
során kik álltak a Balatonnal kapcsolatban?
● Honnan ered
a Balaton neve?
● Mit jelent a
Balaton név?
● Mi volt első
írott emlékünk, melyben a Balaton név előfordult?
● Mikor
ábrázolták először megfelelően a Balatont térképeken?
A fenti kérdések egy ekkora
hosszúságú szöveg esetében nem tűnhetnek nehéznek, és a válaszok
kikeresése a szövegből is egy viszonylag egyszerű feladat lehet
ebben az esetben. A cél azonban mindig az, hogy minél gyorsabban
találjuk meg a kérdésekre a választ, azaz a szkennelési technika
minél fejlettebb legyen. Miután az illető anyanyelvén ezt
valamennyire tökéletesítette, elkezdhet nehezebb technikai, vagy
idegen nyelvi szövegeket olvasni, és azokat szkennelési
módszerrel feldolgozni. Idegen nyelven felhasználható feladat
lehet egy idegen nyelvű telefonkönyv, például, vagy speciális
hirdetések. Ha egyszer lehetséges, igyekezzen a tanár egy
időhatárt megszabni, de úgy, hogy a tanulóban ne keltsen stressz
hatást. Például egy másik szituáció esetében 5-kor kezdődik a
színházi előadás, és jegyet szeretnénk foglalni. Fél öt van, és
5 perc alatt ki kell nyomozni a színház telefonszámát a
telefonkönyvből és lefoglalni a jegyeket. Azaz egy ilyen típusú
magyarázattal illetve a szituáció bemutatásával a diák részévé
válhat a problémának, és könnyebben meg tudja oldani a
feladatot, mintha csak azt mondtuk volna, hogy keressen ki egy
számot a telefonkönyvből, de szituációs körülírás nélkül.
Végül pedig a negyedik
technika, a lényegi pontok kiválasztása (skimming)
gyakoroltatása következik. Az ilyen típusú olvastatási technikák
tulajdonképpen a vizsgára való készülés megfelelő módjának a
tanítását, illetve elsajátítását jelentheti, ugyanis sokan
magolnak az értéses tanulás helyett. A skimming típusú olvasás
igényli a szöveg globális megértését, ezért egy folyamat lehet
talán a következő: a szöveg előzetes elolvasása, vázlatkészítés,
a lényegi pontok közös átbeszélése. Az ilyen típusú feladatok
esetében a sok gyakorlás olyan módon hozhatja meg gyümölcsét,
hogy a diák első olvasásra képes lesz a szöveg vázának
felállítására, és könnyedén képes lesz a lényegi elemek
felismerésére.
A következő angol nyelvű
feladat talán érzékelteti az ilyen típusú olvasási technikák
gyakoroltatási folyamatát:
„A planned transport system?
Once quiet villages and country
towns are filled with petrol fumes, and their inhabitants can
hardly cross the road to get to a shop on the other side. In the
cities ………………………………………………………………………………………………………. We have
reached the point at which we must plan our transport. We must……………………………..……………………………………………………………………………..
We must plan and build roads to take an increasing volume of
traffic, and arrange it so that our cities are not choked with
cars and our villages ……………………………………………………
One answer would be to make
traffic tunnels underground leading to central car-parks, but
this would be terribly expensive.………………………………………………………………………………………………….”
(F., Grellet, 1991, 75.o.)
A feladat feldolgozása során a
célunk az, hogy a diákokat felkészítsük arra, hogyan keressék ki
a szövegből a lényegi elemeket. A megoldás során jósolási és
anticipációs technikákat alkalmaztathatunk. A szöveg lényegi
elemeinek kikeresése ugyanis nem azt jelenti, hogy minden egyes
mondatot elolvasunk, leelemzünk, hanem azt, hogy végig futtatjuk
szemünket a szövegen, elolvasunk néhány mondatot itt és ott,
felismerünk néhány szót és kifejezést, melyek a szöveg
kulcsszavai lehetnek, és ezáltal szükségtelenné válik a teljes
szöveg elolvasása. A fenti feladat ennek a technikának az
elsajátítását segíti, ugyanis lényeges elemeket kihagytak a
szövegből, azaz azt próbáljuk meg rekonstruálni, mialatt
kiegészítjük a hiányzó részekkel a szöveget, hogy mi történik a
skimming típusú olvasási folyamatok során. Azt próbáljuk elérni
diákjainkkal, hogy a szöveg egyszerű megnézése során az ismert
elemek segítségével, hogyan tudják rekonstruálni a szöveg
jelentésének egészét, és ezáltal hogyan tudják kiegészíteni a
hiányos részeket.
A fenti négy alapvető technika
alkalmazásán kívül természetesen fejleszthető az olvasni tudás
gyorsasága, szabályossága, a rendszerező képesség sok gyakorlás
révén. Motiválhatjuk diákjainkat ezenkívül autentikus szövegek
olvastatásával, illetve a feldolgozást segítő megfelelő,
érdekfeszítő kérdések alkalmazásával.
A Balaton
Könyve,
A Nők a Balatonért Egyesület kiadványa, Veszprém
Bárdos, J.
Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata,
Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 2000
Crystal, D.
A nyelv enciklopédiája, Budapest: Osiris, 1998
Crystal, D.
The Cambridge Encyclopedia of Language, Cambridge:
Cambridge University Press, 1987
Forintos,
É.
The Role of Teaching Reading in the Foreign Language
Classroom, kézirat, 1995
Gósy, M.
Pszicholingvisztika, Budapest: Corvina, 1999
Grellet, F.
Developing Reading Skills, Cambridge: Cambridge
University Press, 1991
Horváth Gy.
Pedagógiai Pszichológia, Veszprém: Veszprémi Egyetemi
Kiadó, 1998
Nuttall, C.
Teaching Reading Skills in a Foreign Language, Oxford:
Heinemann, 1982
Országh, L.
Angol-magyar kéziszótár, Budapest: Akadémiai Kiadó, 1992
|